|
A nokedlinek ára van
Hűvös márciusi kikelet köszöntött be a Szerencse Dombságon. Minden ott élő láthatta a leheletét a hideg miatt, és talán az egész vidéken, aki legjobban fázhatott nem volt más, mint Szeren Csenge, az ifjonc zöld kis szerencse manó. Egy tölgyfa tövében kuporgott, ahol hallgatta a természet monoton zenélését. Nem tehetett mást, hisz félt hazamenni, mert a család egyik legnagyobb kincsét, a színarany tojó csirkét elvesztette.
Sokáig töprengett vajon mi is történhetett a fontos szárnyassal, de nem tudott rájönni. Talán ellopták? Vagy csak elcsámborgott? Egyben biztos volt, nem volt mellette, ami számára nézve igencsak rossz dolog. Mivel haza nem ment már egy ideje, így egyre jobban éhes lett, de vajon mit csináljon? Füvet csak nem ehet! Egyszer csak megcsapta az orrát a frissen főtt nokedli illata, és eszébe jutott, hogy ilyen korai órán vajon ki lehet olyan friss, hogy íly finomságot készítsen. Így úgy gondolta, hogy megkeresi a nokedli-készítőt és megkéri, hogy hagy egyen egy kicsit. Tehát hősünk elindult a csodálatos illat irányába és megtalálta a házat, ahonnan a finom étek illata szállt ki. Minden bátorságát összeszedve bekopogott és megkérte a tulajt, hogy ehessen egy keveset a nokedliből. Órákkal később a manó megette az összes tésztafélét a házban, és semmit nem hagyott a ház lakóinak. Majd telt hassal egy nagyot nyújtózott az asztalnál és kipillantott az ablakon, ahol meglátta elveszett csirkéjét.
- Maguk ellopták a csirkémet? – kérdezte felháborodottan a manó.
- Úgy gondolom, itt valami félreértés lehet, hölgyem. Tegnap este vettem a manót a feketepiacon.
- Tegnap este? – gondolkodott a manó. Hiszen hát azóta nincs meg a csirke! Biztos az a kobold állhat a dolgok mögött, akié a piac. – Nézze, ez az állat az enyém, szükségem van rá. A családomé, és ha nem viszem vissza épségben, akkor kitagadnak otthonról.
- De hát én ezt pénzért vettem. Miért adnám én ingyen, főleg ennyi étel után, amiért nem kértem semmit?
- Teljes mértékben megértem. De mit szólna, ha ledolgoznám a szárnyas árát? Mindennap jönnék segíteni!
Az öreg manó gondolkodott, majd nagy csönd után beleegyezett.
- Rendben! Vidd a csirkét, de aztán gyere dolgozni! Egy hónap munka cserében, érthető voltam?
- Teljes mértékben, köszönöm uram!
Csenge nagy boldogan rohant haza a szárnyassal, szinte repült jó kedvében. Amikor haza ért szülei nagy örömmel fogadták, hisz meg van a lány is, és a csirke is. A szülők úgy döntöttek, hogy gyermekük szerencsés megérkezésére csapnak egy lakomát. Gyorsan cselekedtek, hisz nem volt már olyan sok idő hátra a napból. Egyből felkerült a leves fazekastól a gázra. És a fő fogás is elkezdett rotyogni.
A család körül ülte a szépen megterített asztalt és szinte egyből neki kezdtek az ételek elfogyasztásának.
A leves egy finom, kellemesen ízesített rántott leves volt, amit a csirke tojásaiból készítettek. Majd a következő fogás egy aranybarna sült hús volt. Mindenki habzsolta, majd tömött szájjal Csenge megkérdezte édesanyját, hogy mit is eszik pontosan.
- Hát ez a csirke, tudod, amit ma reggel hoztál haza. Már eléggé kiöregedett a tojásból és úgy gondoltuk apáddal, hogy akkor inkább megesszük.
Csenge arca egyből elsápadt, szinte összeesett a gondolattól, hogy megették azt a csirkét, ami miatt haza sem mert jönni. Viszont a legrosszabb része ennek az egésznek nem is az, hogy megették a csirkét, hanem az, hogy neki le kell dolgoznia a szárnyas árát az öregnél. Az viszont biztos, hogy nem fogja az öreget érdekelni, hogy mi történt a tojóval, csak az lesz a legfontosabb neki, hogy ez a fiatal megígérte neki, hogy nála fog dolgozni egy egész hónapig, és lehetőleg megcsináltat vele mindent, amit csak emberi képzelet elbír gondolni.
írta: Jessie
|
Súgó
Friss hozzászólások
A történet frappáns lett, azonban kihagytál egy kötelező szót: nem szerepel a történetben a kupac szó, illetve kiváltva sincs a bónusz szóval (kedélyes), így sajnos nem felel meg a feltételeknek. Ezen kívül, amire még felhívnám a figyelmedet: amikor a csirkéről beszélgetnek, az öreg azt mondja, hogy „tegnap este vette a manót”, de ugye a csirkét vette. Kár, hogy kimaradt egy kötelező szó, jó kis történet lett, a baromi találó címről nem beszélve!