Csatlakozz te is!

A közösséghez

 
 
Történetíró másképp
Történetíró másképp : Nem tudni, mit hoz a holnap

Nem tudni, mit hoz a holnap


Ahelyett, hogy élvezném a ragyogó napsütést a tengerparton elnyúlva, nyakig napolajban, a kedvenc bikinimben, itt ülök egy izzadságszagú, ablaktalan kihallgató szobában, és napsütés helyett az arcomba irányított reflektortól izzadok. Hogy kerültem ide? Hát a történet megér egy misét annyi szent, ha más mesélne nekem ilyet, nem hinném egy szavát sem az egyszer biztos. Így van ezzel az a hájas nyomozó is, aki velem szembe ül épp, és alig várja, hogy daloljak, mint egy énekes pacsirta, hogy mehessen végre, és magába tömjön egy jó nagy adag hamburgert, növelve még jobban, a tekintélyes méretű termetét. Azt hiszem, nem fogok egyhamar megszólalni, kicsit még kiélvezem a látványt, ahogy a gutaütés határán teszi fel sorra a kérdéseit, és már szinte füstöl a füle a dühtől. Meg kell hagyni, az asztalt jó erős fából gyártották valaha, mert jól viselte a nyomozó csapdosásait, amivel megfélemlíteni igyekezett engem. Ilyen jelenséggel még nem találkozott, hogy egy törékeny lány így fittyet hány a megfélemlítési taktikájára. Olyan lány voltam, aki nem ijed meg a saját árnyékától, bár ez nem volt mindig így, de mint mondják az élet nagy tanítómester, hát én jó tanítvány voltam. Miközben vártam, hogy a nyomozó végre levegőt is vegyen a kérdés áradata közben, magamban végiggondoltam, hogy is zajlott a regénybe illő történetem, ami, oda vezetett, ahol épp most vagyok.

Teljesen átlagos kamasz lány voltam, átlagos szülőkkel, semmi extra. A suliban nem voltam jó tanuló, de azért annyira rossz sem, úgy a középmezőnyben evickéltem végig az érettségiig, az egyetem, a diploma, már csak szép álomnak bizonyult, engem azonban ez cseppet sem zavart. Az érettségi után pincérnőnek álltam, egy helyi gyorsétterembe. Szerettem emberek között lenni, és azt hogy nem volt unalmas a meló, minden nap tartogatott valamit. Volt ott verekedés, családi dráma, féltékenységi jelenet, szerelmek szövődtek, vagy épp ott váltak semmivé. Sikerült egy kis pénzt összeszednem, és béreltem egy kis házat, ahol végre a magam ura lehettem. Nem volt nagy szám, egy szoba, konyha, a város nem éppen előkelő részén, de nekem megfelelt. Az volt a lényeg, hogy nem zavart senki sem, és a munkába is be tudtam járni, nem volt olyan messze. Szert tettem egy használt járgányra is, nem volt egy csodagép, de engem elvitt oda ahová akartam. Egyik este épp lefekvéshez készültem, amikor is nagy szirénázás támadt, rendőrautók özönlötték el a környéket, az ablaknál állva figyeltem, ahogy az egyik autó épp a házam felé tart, azzal a hájas nyomozóval. Csikorogva állt meg a ház előtt, majd az ajtót feltépve kiugrott a kocsiból - meglepő gyorsasággal a termetéhez képest -, és kiadta a parancsot, hogy mindent kutassanak át.

A következő pillanatban már dörömböltek is az ajtómon, gondoltam, itt ugyan nem találnak senkit és semmit, maximum pár csótányt, amik megkeserítik az életem. Benyomultak vagy öten, mindent felforgattak, majd távoztak. Úgy nézett ki a lakás, mintha tornádó söpört volna végig rajta. Gyanítottam, semmit sem találtak máshol sem, elég hamar elhúzták a csíkot, a környékre visszaköltözött a viszonylagos nyugalom. Vajon kit kereshettek? Abban a pillanatban nem is sejtettem, hogy pár perc múlva én leszek az első, aki megtudja. Miután eltakarítottam a romokat, kivittem a szemetet, egyszer csak a nagy sötétségből, ami az udvaron volt, alig hallható hangon valaki segítséget kért. Visszarohantam a házba a zseblámpámért, majd körbenéztem az aprócska kerten, ami a házhoz tartozott. Amit ott találtam, egyszerre töltött el félelemmel és kíváncsisággal. A kert végében rábukkantam egy eszméletlen korombeli srácra, a pólóját átitatta a vére. Hirtelen nem tudtam mit tegyek, a zsaruk már messze jártak, ha felhívom őket, megvádolhatnak bűnöző rejtegetésével. Nem voltam kíváncsi arra, milyen a börtön belülről. Nem tudhattam ki ő, vérengző gyilkos vagy csak egy áldozat? Egyet tudtam, segítenem kell, nem hagyhatom elvérezni itt a kertemben. Nagy nehezen bevonszoltam a házba, most jól jött, amit anno elsősegélynyújtás órán elsajátítottam. Azt viszont tudtam, a zsaruk bármikor visszajöhetnek, nem találhatják meg nálam. Eszembe jutott, hogy egy napi autózásra van egy kihalt bánya, egy osztálykirándulás alkalmával fedeztük fel, még gyerekként. Ideális rejtekhely lenne, ott nem keresnék. Nem tudom mi ütött belém, valahogy ösztönösen tudtam, hogy ezt kell tennem. Összepakoltam némi élelmet, vizet, pár ruhát. A sebe szerencsére nem volt komoly, mint kiderült, csak súrolta a feltételezhetően rá kilőtt golyó. Készülődés közben tekintetem az asztalra tévedt. Az olvasólámpát felkapcsolva szemügyre vettem a kis asztalkán halomban lévő fotókat. A gyerekkorom szép emlékei köszöntek a fotókról vissza, és akkor rádöbbentem mit is kockáztatok azzal, hogy segítek ennek az ismeretlen fiúnak, akiről nem tudok semmit sem, és aki még mindig eszméletlenül hever az ágyamban, de már nem volt visszaút.

Bepakoltam mindent a kocsiba, addigra a fiú is magához tért, bár még nagyon kába volt, de legalább lábra tudott állni, és ezért hálát adtam az égnek, mert nem tudtam volna a kocsiig kicipelni. Beültettem mellém az anyósülésre, és elindultunk. Valamit mondani próbált, de újra eszméletét vesztette. Sok vért vesztett, nagyon gyenge volt még. Eltelt egy kis idő, mire beszélni tudtam vele. Elmondtam hová tartunk, erre ő azt mondta azonnal álljak meg egy telefonfülkénél, tegyem ki ott és hagyjam magára, a barátai majd érte jönnek. Hálás a segítségért, de nem akar belekeverni a dolgaiba. Hatalmas vihar kerekedett, a fák recsegve-ropogva dőltek ki, ágak szálltak a magasban. Egy kidőlő fa eltalálta a kocsit, szerencsére nem telibe, csak arra emlékszem, hogy elrántottam a kormányt, és a fejre állt kocsiban tértem magamhoz, épp akkor, amikor a fiú próbált kiszabadítani, ami végül sikerült neki. Ahogy megmozdított iszonyatos fájdalmat éreztem az oldalamban, odanéztem, és rémülten láttam, hogy egy jókora szélvédő darab fúródott belém. A környéken nem volt egy teremtett lélek kitől segítséget kérhettünk volna, a vihar gőzerővel tombolt továbbra is. A fiú akkor olyat tett, amit nem minden ember tenne meg. Ő is alig élt, de még is a karjába vett, és elindult a legközelebbi ház felé, dacolva a viharral az arcába csapódó faágakkal.

Megmentette az életem, és ezért örökre hálás leszek neki. A kocsimban megtalálták később a véres ruhákat, és így a kórházi ágyból egyenesen idehoztak, miután kihallgatható állapotba kerültem. Nem tudom, merre járhat most, de tudom, egy nap még találkozunk. Ekkor nyílt az ajtó, és ott állt előttem ő, épen és egészségesen. Kiderült, hogy akinek segítettem, beépített rendőr volt.

írta: Vágási József

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
 
Még nincs hozzászólás.
 

 
KEDVENC KÉP

Küldj be Te is képet! >>>

 
TÁRSALGÓ
 
HÍRFOLYAM
Friss hozzászólások
 
SZAVAZÁS
Te varázsoltál tavaszi kinézetet a portálodra?

Igen
Nem
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
HÍRLEVÉL
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
TÁMOGATÓK

AndreaSerlegBolt
UIP Duna Nemzetközi FIlm Kft
Horgolt Csoda
Moments