|
A megbízás
A napok óta tartó havazás puha fehér takaróval vonta be a várost. A házak kis hókupacokéként kucorogtak egymás mellett.
Tiana vágyakozva nézett ki a párásodó ablakon. Talán később lesz ideje sétálni egyet a hóban Nox-al. De most dolga van, tudta nagyon jól. Az olvasólámpát felkapcsolva szemügyre vette a kis asztalkán halomban lévő fotókat. Igen, semmi kétség, ezek az állatok mind famillárisok. A lánynak felfordult a gyomra, ahogyan a koszos ketrecekbe zsúfolt segítőállatokat nézte. Volt ott minden, párduc, bagoly, varjú, sakál, de látott egy Nox-hoz hasonló nagytestű farkast is.
Ahogy a képeket nézegette halvány nyöszörgés hallatszott a másik szobából. Igaz, el is felejtette, hogy nincs egyedül. Letette a képeket, és átsétált a szutykos nappaliból a még szutykosabb konyhába. A sárfoltos –egykor fehér, ma inkább sárgás - csempén feküdt az elosztó, aki összehozta a vevőket az eladókkal. A negyvenes férfi halkan nyögdécselt, közben húscafattá tört karját szorongatta. Szája szegletében nyálcsík fénylett.
Tiana elmélázott rajta, hogy mit is kezdjen vele. Végül úgy döntött nem foglalkozik ezzel a kis hallal. Már megtudta tőle, amiért jött; magára hagyta hát a nyomorultat. Kifelé menet intett farkasának, aki láthatólag megkönnyebbülve követte. A lány elnyomott egy mosolyt. Arra gondolt, mennyire kényes Nox a fehér bundájára, és milyen erőfeszítésébe telt a mocsoktól ragadó konyhában maradni.
De most már mehetnek, megvan a cím, és ha sietnek, még ma el is végezhetik a dolgukat.
Sem Tiana, sem famillárisa nem szeretett kocsival utazni, de mivel a csempészek búvóhelye messze a városhatáron túl volt, kénytelen volt bérelni egyet. A táj egyre gyorsabban suhant el mellette, ahogy vezetett. Mielőtt elindult újabb hívást kapott, még egy boszorkánytól vittél el a segítőállatát, ő már legalább a huszadik ebben a hónapban. Sietnie kell…
Csikorogva állt meg a ház előtt, majd ajtót feltépve kiugrott a kocsiból. Habár a ház inkább egy sebtében összetákolt kunyhó volt, egy hatalmas pajtaszerűséggel a háta mögött. A havat itt már lejárták a teherautók, kocsik és targoncák, így nem maradt csak lucskos szürke lé a környéken.
Tiana egy szemvillanással jelezte Nox-nak mit kíván tőle, a farkas pedig azonnal nagy ívben kerülve a pajtához lopakodott. A lány közben igyekezett felméri a lehetséges menekülő útvonalakat. Közben feltámadt a szél is, fogcsikorgató hideget hozva magával, megborzolva tűzvörös haját, és felkavarva azt a kevés havat, ami a háztetőn maradt.
Farkasa hamarosan visszatért, jelezve, hogy mehetnek.
Ahogy belépett a pajtába azonnal megcsapta a bűz. Rothadt szalma, ürülék és vér. A neonlámpáktól fényes helyiségben férfiak lézengtek. Fél perc sem kellet, hogy észrevegyék a lányt. Borostás arcok, rosszindulatú fekete tekintetek, bagótól sárga vicsorgások meredtek rá.
- Te meg ki a frász vagy?- kérdezte egy katonai zubbonyos idősebb alak. Gyanakvóan összehúzott szemmel méregette, kezét már is az övébe tűzött pisztolyra csúsztatta.
Tiana válaszra sem méltatta. Gyorsan körbepillantott. A ketrecek – éppen úgy, ahogy a fotókon is látta- zsúfolásig meg voltak pakolva famillárisokkal. A segítőállatok szánalmas állapotban voltak. Gazdáiktól elszakítva, tehetetlenül, dühösen és félve kuporogtak a vasrácsok mögött. Némelyik teljesen mozdulatlanul, mindent feladva hevert, mások félőrülten kaparták, tépték börtönüket.
A lány érezte, hogy egyre csak gyűlik benne a harag. A boszorkányok állatait látva keserű epe tolult fel a torkában. Nem érdekelte a körülötte egyre nyugtalanabbul nyüzsgő férfiak kiáltozása.
Még mielőtt a zubbonyos férfi újra ráüvölthetett volna meglendítette a kezét. Érezte, ahogy a varázserő a szívétől forró lávaként tör elő, lekúszva egészen a kezéig. Tenyeréből lángcsóva csapott fel kipukkantva az összes mesterséges világítást. Törött üveg és csöpögő műanyag fröcskölt szerte szét.
- Ez egy banya!- üvöltötte valaki, de választ már nem kapott. Nox ebben a pillanatban csapódott be a raktárba. Mint egy hatalmas fehér villanás tört utat magának. Sárga szemei, mint két fényes lámpás szúrták át a sötéséget. Amerre járt vér és kiontott belsőségek ömlöttek a padlóra. Mindenhonnan kiáltások, halálsikolyok és fegyverropogás hallatszott.
Néhány férfi gépfegyverrel a kezében megindult a lány felé is. Eszelős üvöltéssel kezdték el szórni a golyókat. De mind elolvadt, mielőtt elérhették volna Tiana-t.
Zöld szemét rávillantotta a támadóira, és egy apró kézmozdulattal porrá égette őket. Egy különösen merész alak puszta kézzel rontott neki. A boszorkány ellépett az útjából, majd elkapta a karját, és a háta mögé csavarta. Hagyta, hogy a tűz felkússzon a tenyeréből a férfi karjáig. Égett szag csapta meg, a hús elkezdett leolvadni a szerencsétlen karjáról.
Nagy lendülettel messzire repítette a félőrült, nyáladzó férfit, majd a felé tartók közzé ugrott. Ütött és rúgott, néha látta, ahogy farkasa is az ellenséget tizedeli. Csontok roppantak, hús szakadt mindenfelé.
Aztán úgy döntött ideje befejezni. Felugrott, háta ívbe feszült. A bőrébe vésett rúnák felizzottak. Szája gépiesen suttogta a varázsszavakat. A tűz egyenesen a mellkasából csapott ki, vérvörös főnixként lángolva elborított mindent. Mire Tiana lába újra a padlót érintette, a tűzcsóva körbejárta a csarnokot üszkös hamuvá égetve mindent.
Mindent elemésztett. A familláris csempészeket, a ketreceket, a halott gazdáik nélkül csak üres báb segítőállatokat. A forróság megizzasztotta a falakat, megrepesztette a betont. Egyedül a boszorkány és farkasa álltak a vörös fényben fürödve.
Pár óra múlva megérkezett a Takarító osztag. A varázslók aprócska csapata szakértő módon kezdett hozzá a romok eltarkításához. Mivel csak hamu maradt a testeket már nem kellett elhantolni. Néhány erős varázslat az épületeket is a földdel tette egyenlővé.
Egy öreg sámán is volt köztük. Fehérbe forduló haját hosszú varkocsba fonta, és finoman megmunkált bőrmellényt viselt. Egy gyönyörűen megmunkált dobot vette elő. A dob testén légies fekete paripa vágtatott. Az öreg lassú dobolásba fogott az elpusztult segítőállatok lelkéért.
Hatalmas vihar kerekedett, a fák recsegve-ropogva dőltek ki, ágak szálltak a magasban. A sámán pedig csak énekelt, arcán patakokban folytak a könnyek. Énekelt a gonoszságról, a mágiáról, a csodákról, a fájdalomról, a szívről, az állatokról és az emberekről. A születésről és a halálról…
írta: Adry
| 
Súgó
Friss hozzászólások