Testvérek
Szemei fürgén futották át az útmutató szövegét. Amint egyre jobban tudatosult benne, hogy mit hogyan és mire kell használni, annál furább és elképzelhetetlen arcokat vágott Will. Épp egy netről rendelt bábot próbált összerakni egy kis füzet segítségével.
- Bell, ezt képtelenség összerakni! – adta fel végül a fiú.
- Will… - nézett a lány, csillogó szemekkel bátyára. – Biztos menni fog neked… én hiszek benned! – kezdte el bíztatni a srácot. Az említett elragadtatva szedte össze magát és figyelmesen tanulmányozta tovább a sorokat.
Egy óra elteltével még mindig nem haladt semmit. A lány hirtelen felpattant ülőhelyzetéből. Kiment a konyhába, mire a fiú furcsa zajokat hallott kintről.
~ Mégis mit csinál ez a lány odakint? – nem foglalkozva tovább a dologgal figyelmét visszafordította a bábura. Alig fél óra múlva egy egész tűrhető dolog kerekedett ki abból az összerakott… pumából?
- Ez tényleg egy puma lenne? Akkor mért foltos? – vizslatta az állatot. Miközben azt a fura lényt bámulta húga visszatért a nappaliba. Mikor ránézett ijedten ugrott egyet.
- Mégis mit csinálsz? – kérdezte szinte kiabálva. – Minek képzeled maga, valami habszedővel rohangáló gyilkosnak? Különben is én itt megszakadok, hogy összerakjam neked ezt az állatot, amire azt mondtad szükséged van, te meg még nem is segítesz, hanem itt szórakozol? – kérdezte kikelve magából a srác.
- Sajnálom, bátyám. – a lány egy talicskára támaszkodott, amit még most sem ért Will, hogy, hogy került oda. – Vesztettem… most tértem vissza Ezüstországból. Csak te mentheted meg az országot a szörnyű, hatalmas, gyapjaslepkéktől. – az utolsó szavakat már alig hallhatóan mondta.
- Mégis miről beszélsz te?
- Neem... neked nem szabad úgy végezned, ahogy nekem… - mély levegőt vett, majd köhögni kezdett.
- Bell! – rohant oda hozzá bátyja. Aggódó tekintettel figyelte húgát.
- A… lepkék… - kezdett bele, majd nagy levegőt vett és átnyújtotta a habszedőt a srácnak. – Fogd. Csak ezzel lehet őket elpusztítani. Megesküdtem, hogy megvédem az országot, úgy, ahogy egy királylányhoz illik… de… nem… sikerült… - szemei lassan lecsukódtak, majd végleg álomba merült.
- Bell… Beell! – kiabálta és mellkasára dőlt. – Ígérem, hogy halálod nem lesz hiábavaló! – mondta és hősiesen beállt. Szemei határozottságot mutattak.
- Jut eszembe eltört a hokedli lába, meg kéne javítanod, és köszi, hogy fáradtál ezzel a bábuval, de rájöttem, hogy semmire nem tudom használni. – szólalt meg a húg, majd feltápászkodva, felment a szobájába.
Ekkor érezte Will azt a sok időt, amit kedves húgára szentelt.
- Mi..? –pislogott.
Vége
írta: KiraSmalls
| 
Súgó
Friss hozzászólások