Jani bácsi gyapjaslepkéje
Egyszer volt hol nem volt, az Óperenciás tengeren is túl, ahol a kúrta farkú malac túr, Ezüstország közepén, egy kis falucskában élt egy öregember, akinek volt egy gyönyörű piros gyapjaslepkéje. Egy befőttes üvegben tartotta szegény állatot, néha adott neki némi elemózsiát, de a lepke nem volt túl boldog, hiszen nagyon magányosnak érezte magát, és a gazdája sem sokat törődött vele.
Történt egyszer, hogy a gazda elővette a talicskáját, beletette a kis hokedlijét, az üvegben lévő gyapjaslepkéjét, valamint egy kis hamuba sült pogácsát is csomagolt mellé, hogy legyen egy kis ennivalója az útra. Az volt a terve, hogy kimegy a mezőre, piknikezik egyet, illetve megpróbál befogni egy társat a lepkéjének.
Egy nagy kövesúton mendegélt Jani bácsi, amikor egy elágazáshoz érkezett. A kereszteződésben lévő útmutató szerint balra az Ezüsterdő felé vezető ösvény nyílott, jobbra pedig az Ezüstmező irányába lehetett elindulni. Már messziről csillogott a sok ezüst fa az erdő irányából, ám a mező ezüstfüveit és virágait még csak észre se lehetett venni, hiszen még nagyon hosszú volt az út odáig. Nagyon elcsábította Jani bátyámat az Ezüsterdő csillogása, így gondolt egyet és a mező helyett inkább a másik irányba fordult. Azonban olyan élesen fordította meg a talicskáját, hogy egy nagy kőben meg is akadt a kereke, aminek köszönhetően felborult az egész szerkezet. Hiába kapott Jani bácsi azonnal a talicskája után, már késő volt. A befőttes üveg két pattanás után teljesen széttört, és a pillangó végre kiszabadulhatott.
− Ó a teremburáját! Most meg mit csináljak? Nem lesz többé gyönyörű gyapjaslepkém… – kiáltott fel Jani bátyám, és siránkozva leült a még ép hokedlijére, bánatában pedig elmajszolta pogácsáját, és szomorúan hazaballagott.
Ezzel szemben a gyapjas lepke soha életében nem volt még ilyen boldog mint most, hiszen élete nagy részét fogságban töltötte. Hirtelen azt sem tudta, hogy mihez kezdjen a sok szabadsággal, merre is induljon. Ahogy az öregembert, őt is nagyon vonzotta az Ezüsterdő csillogása, így elindult abba az irányba. Hamar a fák közé keveredett, ahol először nem is tért magához a sok ezüst fényétől, de ahogy az erdőben egyre mélyebbre repült, úgy lett egyre sötétebb az egész.
Egyszer csak megjelent egy ezüstfoltos puma, aki már hozzá volt szokva ahhoz, hogy ebben az erdőben minden ezüstből van, de nagyon meglepődött, mikor egy piros színű pillangó repült feléje, hiszen még sosem látott az ezüsttől ennyire elütő színt. Teljesen elkábította, és meg akarta kóstolni. A lepke, nem tudta milyen veszélyes lehet egy puma, azt hitte, csak játszani akar vele, így egyre inkább közeledett hozzá. A puma már majdnem elkapta a gyapjaslepkét, amikor nagy durranás hallatszott, majd a foltos állat piros vére folyni kezdett az ezüst fűre…
A kis pillangó nem értette, hogy mi történt, akármerre nézett nem látott semmit, egészen addig, míg újra egy befőttesüvegbe nem találta magát. Mikor kikerült a sötét erdő közepéről akkor látta csak meg újdonsült gazdáját: egy nagy bajszos vadász volt az, aki elejtette a pumát, és még a lepkét is sikerült fogságba ejtenie. Nagyon büszke volt magára Józsi, hogy a feleségéhez ilyen nagyszerű zsákmánnyal térhetett haza, aki már napok óta betegeskedett, még főzni sem sok ereje maradt, a habszedője is régóta fent porosodott a polc tetején.
Eszter, a vadász felesége nagyon megörült, és ugyanakkor meg is lepődött, hogy mivel tért haza a férje. Ennek örömére azonban teljesen elfeledte, hogy csak egy percre is beteg lett volna. Tüstént remek pörköltet készített a pumából, és még ráadásul a habszedőt elővéve egy nagy tepsi habos süteményt is sütött férjének örömében.
A gyapjaslepke szomorkodva nézte végig az eseményeket, hiszen már megint fogságba került. Bánatában még repülni sem volt sok kedve, állandóan az üveg alján pihent, hiába adtak neki újdonsült gazdái minden jót. Észre vette ezt Józsi, és nagyon megsajnálta ezt a kis állatot, hiszen ő fogta el a kis pillangót, de nem akarta, hogy elpusztuljon. Nem nagyon volt ötlete, hogy mihez kezdjen vele, így elmondta a barátainak a kocsmában, hogy milyen új háziállatra tett szert. Hallotta ezt a beszélgetést Jani bácsi is, és nem bírta ki, hogy közelebb lépve Józsihoz, közbe ne szóljon:
− Nekem is volt régen egy gyönyörű piros gyapjaslepkém, de mikor társat akartam neki szerezni véletlenül eltörtem az üvegét, és az elrepült az Ezüsterdő felé. Nem lehet, hogy ezt a pillangót sikerült elfognod? Nem akarnád visszaadni nekem? Nagyon egyedül vagyok, ez a kis lepke volt az egyetlen társam… Azt sem tudom, hogy mivel töltsem így az időmet… Unalmamban már bábokat is készítettem, és azokkal szórakoztatom magamat esténként, de ez csak akkor lenne jó, ha lenne kinek eljátszanom a történeteimet.
− Tudja mit, Jani bátyám – válaszolt Józsi – visszaadom magának a pillangóját, sőt az Ezüstmezőről fogok mellé még egy másikat is. Csupán egy dolgot kérek cserébe: amikor csak kedve van, jöjjön át hozzánk, és a bábjaival játsszon el nekünk egy-egy történetet az életéből, vagy egy izgalmas mesét a gyerekeinknek.
− Egy ilyen ajánlatot nem lehet visszautasítani! Örömmel bábozok akár minden este! – mosolyodott el Jani bácsi.
A kocsmai beszélgetés nem maradt tettek nélkül, a vadász már másnap elment az Ezüstmezőre, és egy gyönyörű ezüstfoltos gyapjaslepkét sikerült befognia. A két kis pillangó boldogan éltek az öregember lakásán, egy nagyobb üvegházat is kaptak, amiben a bácsi gyönyörködhetett. Józsi gyerekei pedig minden este Jani bácsi meséi mellett alhattak el, aki mindig örömmel bábozott nekik kis hokedlijére ülve.
Az Ezüstország közepén található kis falucska ma is őrzi Jani bácsi pillangójának emlékét, hiszen mára már ez lett a címerállatuk, az ott lakó gyerekek pedig élvezettel hallgatják estéről estére, a gyapjaslepke történetét, aki szépségével embereket hozott össze.
írta: Karsai Emese (Meske)
//meske.gportal.hu
|
Súgó
Friss hozzászólások