|
Velia és Gunther
Velia éberen pásztázta Ezüstország lankáit az egyik felhőkarcoló tetejéről, egy ósdi, fehér hokedliről. Éles vonal húzódott a modern város, és a régi épületek között, amik a távolban épültek a dombokon. Mára lemondott a legkisebb királyfi a trónjáról, elvált a hercegnőjétől, aki egyedülálló anya lett, miután magára hagyta a gyerekkel, hiszen csak hétvégenként látogatta. Mára semmi sem volt biztos, még a mesevilágban sem. Hova fajult ez a világ?
- A teremburáját!- visított fel, mikor összeszakadt alatta az ülőalkalmatosság.
Remélte, hogy nem ébresztette fel a tetőlakásban élő emberszabású gyapjaslepkét, aki utálta, ha a tetőn mászkált. Bosszúsan sóhajtott egyet, s azon gondolkozott mit kezdjen a fa darabkákkal. S ekkor, mint derült égből a talicska, a tetőn termett egy jóvágású fiatalember, két szárnnyal a hátán. A lány értetlenül túrt vöröses fürtjeibe, miközben végig mérte kék szemével a daliát.
- Elnézést, tudna segíteni?- szólalt meg a fiú, miközben rávillantotta a legszebb mosolyát.
- He?- csúszott ki a száján a cseppet sem udvarias válaszként.
- Gunther vagyok, a habszedő. Éppen útban voltam a következő ügyfelemhez, amikor rossz kihajtón jöttem ki az égpályán. Tudna esetleg valami útmutatót adni, hogyan juthatnék el a foltos pumához?
- Persze!- pattant fel a lány, s elgondolkozott- De melyik foltos pumához?
- Ahhoz, amelyiknek van egy bábja- magyarázta.
- Hát persze, Bábos Puma- bólogatott mindent értően- Le tudsz minket vinni innen? A közelben van.
- Azt hiszem- biccentett, bemérve a lány súlyát, majd a hátára mutatott- Mássz fel!
- Rendben- dünnyögte tétovázva, majd felkapaszkodott.
Gunther rámosolygott miután biztonságosan elhelyezkedett, majd egy ugrás kíséretében távoztak a tetőről. Miközben lefelé repültek Velia a szemügyre vette a forgalmas utakat, s benézett néhány ablakon, ahol elfelejtették behúzni a függönyt.
Miután leértek a földre, a lány a saját lábán haladt tovább, keresve a keresett személyt. Valójában egyikük sem tudta mégis merre kéne menniük, így miután ismét befordultak az egyik sarkon, s egy parkhoz kerültek, nevetve néztek egymás szemébe, végül pedig leültek egy padra. Mindeközben beesteledett, de a város még mindig zajos volt. Mosolyogva néztek fel az égre, ahol egy csillagot sem lehetett látni a fények miatt, mégis szép volt a teli hold miatt.
- Nos, azt hiszem negatív kritikát fogok kapni- kuncogott Gunther jókedvűen.
- Áh, ne haragudj- pillantott rá bocsánatkérően- Azt hiszem tudom hol lakik, de tévedtem.
- Semmi gond, csodásan töltöttük el együtt ezt az időt. Majd azt mondom rosszul lettem- vigyorgott rá rosszfiúsan.
- Mondd Gunther, mit csinál egy habszedő?
- Nos, ez egy bonyolult munka- kezdett bele- Nem hiszem, hogy érdekel, van egy dolog, amit viszont szeretnék veled megvitatni- mosolygott a fiatal lányra, majd egy csókot lehelt az ajkára.
Velia fülig pirult, esze ágában sem volt elhúzódni tőle, ám valaki hirtelen rájuk ordított.
- GUNTHER!- loholt feléjük egy harmincas éveiben járó sárkány dühösen- Hányszor mondjam, hogy ne tévedj el?! Hiába vagy kezdő, jól kellene végezned a munkád!
A srác sunyiban rásandított, majd valami felírt a karjára egy filccel, aztán pedig bocsánatkérően rámosolygott az ellenállhatatlan fajtából, s egyet intve csatlakozott a főnökéhez, aki háton vágta. Velia sóhajtozva meredt utána, s azon gondolkozott, milyen fura ez a világ.
írta: Dé
| 
Súgó
Friss hozzászólások