Csatlakozz te is!

Tűz a nap. Lágy szellő simogatja a fák leveleit, madarak csicseregnek untalan. Itt ülök, de nem tudom, mi tévő legyek. Kellemes zenét hallok a távolból, körülöttem fiatalok és idősek, vidámak és szomorúak, én pedig... Villámként csapott belém a felismerés! Megváltoztam. Eddig minden zaj idegesített. A kert végében álló meggyfa ágain kapaszkodó madarak énekei, a szomszéd fűnyírójának zúgása, az utca végében bekanyarodó traktor hangja, lent, a tóparton játszó gyerekek nevetései, a szomszéd faluban megkonduló harang tompa kongása. Minden, ami zaj. Minden, ami megrezegteti a levegő könnyed közegét. Minden az agyamra ment. Elvágytam. Egy olyan helyre, ahol nincs zaj. Csak a mély, szinte nyomasztóan nagy csend. A világűrben vákuum van. Nincs közvetítő közeg, ami terjeszteni tudná a hangokat. Ha összeütközik két kisbolygó, azt némán teszik. Teljes csendben. Egy ilyen helyre vágytam mióta az eszemet tudom, és most végre ott vagyok, bár nem önszántamból. A sors akarta, hogy megtörténjen a baleset azon a ködös őszi hajnalon. Most nyár van, perzselő hőség. Némán üldögélek a kertünk szélében, lent a fűben, a katicák és apró rovarok világában. Érzem, ahogy felkapaszkodnak hófehér bokámon. Nem szólnak, megértik egymást hangok nélkül is. Talán nem is hallanak semmit a világ zajaiból. Megfogok egy apró kavicsot. Sima, fényes felülete van, amely a napsugaraktól felmelegedett. Alig bírom a kezemben tartani, pár másodperc után elejtem és ráesik egy másik kavicsra. Hangtalanul. Többé nem hallom a zajokat. Mostantól csak a mély csend vesz körül. Éppen olyan, amilyenre mindig is vágytam. A kellemes zene a távolból pedig nem más, mint a csend. 

Súgó 1 hozzászólás

Új hozzászólás Frissítés

1

2013.08.12. 12:23 superuser Nem adtál címet a történetnek.