Csatlakozz te is!

A közösséghez

 
 
Fejlesztői blog
Fejlesztői blog : KARÁCSONYI UPDATE 2 - Címkék, kiemelt poszt, Vezérlősáv

KARÁCSONYI UPDATE 2 - Címkék, kiemelt poszt, Vezérlősáv

Figi  2013.12.24. 01:38

A kezdetekben Tamara ezt írta: Ha valamit nagyon akartok, azt írjátok be minél többször az ötletládába, mert akkor Endréhez is eljut a hír. Nos, ez a helyzet állt fenn a Címkézésnél is, mely sok-sok hónap után, de elérhetővé vált a G-Portálon is :). Nem csak ez volt az egyetlen frissítés, lássuk mit hozott a Jézuska.


Vasárnap összejöttünk Endrével (nono), és befejeztük az eddig elkezdett fejlesztéseket. Ezek közé tartozik a címkézés, mely kicsivel több lett, mint amilyenről bármelyikünk is álmodozott volna 1 héttel ezelőtt, elkészült a Kiemelt poszt lehetősége, továbbá Béta állapotba, nem hivatalosan kikerült a Vezérlősáv Mobil JS fájlja is. Lássuk a medvét.

Címkézés

G-Portálon a címkéidet vesszővel, tab vagy enter gomb lenyomása után tudod beírni. A címkék száma nincs meghatározva egy posztban, viszont a címkék karaktereinek száma bejegyzésenként nem haladhatja meg a 250 karaktert. Nincs meghatározva, hogy mit írsz bele, viszont a szabályzatnak megfelelően kerüld a trágár szavakat, nem szeretnénk, hogy a Google fuck vagy a shit szó tömeges használata miatt tegye előre a G-Portált, és téged sem, ugye?

Fontos: Címkézés csak a Blog modulban érhető el.

Címkézés stílus

A Címkéket lehet stílusozni is, aki úgy gondolja, hogy szeretne egyéni stílust adni annak a div –nek, melyben a címkék vannak, az alábbi CSS Class –al teheti meg:

.blogtags {
 // Tulajdonságok
}

Ez csak a címke dobozára, és a címkék szóra vonatkozik, a linkelt címkékre az alábbi módon tudsz hivatkozni CSS –ben:

.blogtags a:link, .blogtags a:visited {
 //Link tulajdonsága
}

.blogtags a:hover {
 //Link tulajdonsága, mikor a link fölé viszed az egeret
}

.blogtags a:active {
 //Link tulajdonsága, mikor rákattintasz
}

Kiemelt poszt

Nem tudjuk mekkora lesz rá az igény, de további funkcióként a Blog modulban egy bejegyzést mindig legelőre teheted. Ezt a funkciót csak egyetlen egy bejegyzésnél tudod használni.

Fontos: Kiemelt poszt csak a Blog modulban érhető el.

Kiemelt poszt stílus

Hogy még feltünőbb legyen a kiemelt bejegyzésed, úgy stílusozod, ahogy szeretnéd. A kiemelt bejegyzés is kapott egy Class –t, ezt ’pinnedpost’ –nak nevezzük:

.pinnedpost {
 // Bejegyzés tulajdonságai
}

A .pinnedpost után ugyan azok a stíluselemek berakhatóak, mint a blognál. Például:

.pinnedpost h2 { }
.pinnedpost a { }
.pinnedpost p { }

… és társai. Kiemelt posztról található CSS kódokat hamarosan megtalálhatjátok a portálépítő oldalakon.

BÉTA: Vezérlősáv Mobil CSS

Ez a funkció nem épült bele a G-Portálba, mivel tesztelés alatt van, viszont bárki által kipróbálható. Az alábbi kódot kell beraknotok a portálotokba:

<script src=”/js/root-beta.js”></script>
<meta name="viewport" content="width=device-width; initial-scale=1.0; maximum-scale=1.0; user-scalable=0;"/>

Frissítsd a weboldalt, és ezzel a kis kóddal, ha a böngészőt összehúzzátok, vagy mobilon / táblagépen keresztül szerkesztitek a weboldalt, egy új, mobilizált vezérlősáv fog számotokra megjelenni. Ez a mobilos sáv béta állapotú, tehát ha van bármi észrevételed, ötleted, véleményed ezzel kapcsolatban, írd meg webmester@gportal.hu címre / História ötletládájába, vagy ide hozzászólásba.

Amennyiben FULL HD felbontású telefonod van, ne várd, hogy be fog jönni, nem arra a felbontásra készült. A mobilos vezérlősáv maximum 799pixel szélességig működik.

Fontos: Ez még béta állapotú, tehát nem garantált, hogy tökéletesen működik. Több ezer mobil van a világon, mindegyikre pedig nem tudunk fejleszteni, ezért szeretnénk, ha segítenétek. Ahogy írtuk, minden észrevételt, ötletet, kritikát és véleményt szívesen várunk ezzel kapcsolatban. 

A jézuska ajándéklistája ezennel véget ért, viszont nem kell búslakodni, ugyanis a 2014 –es év hatalmas fejlesztéseket hoz számotokra. Van pár fejlesztés, amit nem sikerült idén befejezni, viszont jövőre ezek mindenképp kikerülnek, és már a nagyon várt fejlesztések is mind-mind kikerülnek :).

4 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
Idézet
2014.01.04. 23:12
Fanni

Ne rakjátok át légyszi a címkéket, mert azok ott pont jó helyen vannak. Inkább lehessen őket ide-oda vinni... :/

Idézet
2014.01.03. 09:22
Salientia

 

<p style="\\\&quot;text-align:" justify;\\\"=""> Nekem pont az tetszik, hogy felül van a cím alatt, mert a dátum meg alul van kiírva. De az elején én is azt hittem, hogy lehet változtatni a helyét, mint a dátumnak, az lehet nem lenne rossz ötlet, mert mindenkinek változik az elrendezés így az is, hogy mi mutat jól. 

Idézet
2013.12.26. 21:12
Figi

Megoldható, az ünnepek után beszélek Endrével erről :)

Idézet
2013.12.25. 18:55
Judit

Nagyon jó ötlet ez a címkézés, köszönjük szépen! Annyi kérdésem lenne, hogy nem lehetne esetleg áttenni őket a bejegyzés aljára (valahova a "mit szólsz hozzá?" gombbal egy szintre, csak mondjuk bal oldalra), ahelyett, hogy a dátum alatt legyen? Így nagyon egybefolyik a címmel és a dátummal szerintem... Köszi a választ előre is!

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
 

 
KEDVENC KÉP

Küldj be Te is képet! >>>

 
TÁRSALGÓ
 
HÍRFOLYAM
Friss hozzászólások
 
SZAVAZÁS
Te varázsoltál tavaszi kinézetet a portálodra?

Igen
Nem
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
HÍRLEVÉL
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
TÁMOGATÓK

AndreaSerlegBolt
UIP Duna Nemzetközi FIlm Kft
Horgolt Csoda
Moments