Csatlakozz te is!

A közösséghez

 
 
ADÁSVÉTEL ÉS CSERE
Okosságok G-Polgári törvénykönyv / Adásvétel és csere


ADÁSVÉTEL ÉS CSERE
 

A Polgári törvénykönyv 4. része a Kötelmi jogról szól, ennek XXXIII. fejezetében pedig az Adásvétel és csere törvényi vonatkozásáról találtok információt.
 
Miért írok erről?
 
A G-Portálon sok probléma adódik az egymás közötti portáladással és vétellel, ugyanis sok a visszaélés. 
 
A Polgári törvénykönyvben két pontot emelnék ki:
 
365. § (1) Adásvételi szerződés alapján az eladó köteles a dolog tulajdonát a vevőre átruházni és a dolgot a vevő birtokába bocsátani, a vevő pedig köteles a vételárat megfizetni és a dolgot átvenni.
 
367. § (1) Az eladó köteles a vevőt a dolog lényeges tulajdonságairól és a dologgal kapcsolatos fontos követelményekről, különösen a dologra vonatkozó esetleges jogokról és a dologgal kapcsolatos terhekről tájékoztatni. Köteles továbbá az ilyen körülményekre, illetőleg jogokra és terhekre vonatkozó okiratokat a vevőnek átadni.
 
A G-Portálon jelenleg nincs lehetőség szerződéskötésre a portálok eladásakor és megvételekor, vagyis nincs olyan mező, amit bejelölhettek, hogy elfogadjátok a szerződésben foglaltakat, mint pl. a webshopokon vagy Vaterán stb.
 
Most akkor mi lesz?
 
Lesz ilyen. Készítünk egy könnyed portál átruházási lehetőséget, ami gyakorlatilag lehetőséget biztosít a portálvásárlásra és eladásra a felhasználók között, mégpedig egyszerű és megbízható módon. 
 
A portáltulajdonosnak lehetősége lesz megadnia egy fix vételárat, amiért bárki megveheti a portált. A portál legfontosabb adatai megjelennek a látogató számára akkor, ha a portáltulajdonos valóban áruba bocsátja az oldalt. Ilyen adatok a létrehozás dátuma, az aktuális díjcsomag, a kreditegyenleg (amennyiben negatív), és a tárhely mérete. Ezeket az adatokat nem módosíthatja az oldal tulajdonosa, mert a rendszer automatikusan fogja megjeleníteni, így a Ptk. 367. § (1) pontja gyakorlatilag teljesülni fog, és a látogató valós információt kaphat az oldalról.
 
Amennyiben a látogató szeretné megvásárolni az oldalt, megadja az oldalon egy kérdőívben az e-mail címét, valamint a kreditkódot, ami egyezik a vételárral (ezt a rendszer ellenőrizni fogja), és elfogadja a szerződés feltételeit. Ha jóváhagyja a vételt, teljesül a Ptk. 365. § (1) pontja is. A rendszer generál egy e-mailt, amiben a vevő láthatja a portál felhasználónevét és egy új jelszót, ezenkívül az e-mail cím megváltozik az oldalon a kérdőívben megadottra.
 
Az előző tulajdonos címére küldünk egy e-mailt a vásárlás létrejöttéről, és generálunk egy, a vételárral egyező értékű kreditkódot, amit bárhol felhasználhat. Ez a kód nem fog megegyezni a vevő által feltöltött kóddal, hogy elkerüljük a csalásokat.
 
Elállás jogára nem lesz lehetőség, tehát ha megveszel egy oldalt, nem visszakozhatsz a későbbiekben.
 
Miért jó ez?
 
Hogy egyszerűbb legyen az élet a G-Portálon számotokra és számunkra is.
Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Idézett hozzászólás:

én is már kaptam egy oldalt, és adtam is, szerencsére nem volt visszaélés:)

de ez szerintem is jóó ötlet :D

Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
 
5 hozzászólás
2012.09.01. 10:31
Lindy

én is már kaptam egy oldalt, és adtam is, szerencsére nem volt visszaélés:)

de ez szerintem is jóó ötlet :D

2011.07.14. 15:42
Judit

Nagyon jó ötlet! Bár én biztosan nem adnám el semmi pénzért sem a portálomat, ha már 6 éve megvan. :)

2011.01.15. 00:35
panelka

Ezt valóban jó lenne megmutatni néhány embernek, G-Polgárnak, ugyanis én is tapasztaltam, hogy rengeteg az ilyen visszaélés, és még ne is legyünk felháborodva. Több kreditemet vesztettem el így, de már tanultam a helyzetből. Mindenesetre másoknka is jó lenne tudni ezt, hiszen van úgy, hogy még ma is ez van az oldalak között.

2010.03.27. 22:45
Paccs

Szerintem is :)

2010.03.24. 21:49
Adliz

Ezt nagyon jó ötletnek tartom! :)

 

 
KEDVENC KÉP

Küldj be Te is képet! >>>

 
TÁRSALGÓ
 
HÍRFOLYAM
Friss hozzászólások
 
SZAVAZÁS
Te varázsoltál tavaszi kinézetet a portálodra?

Igen
Nem
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
HÍRLEVÉL
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
TÁMOGATÓK

AndreaSerlegBolt
UIP Duna Nemzetközi FIlm Kft
Horgolt Csoda
Moments