Csatlakozz te is!

A közösséghez

 
 
INTERJÚK A G-PORTÁLRÓL
INTERJÚK A G-PORTÁLRÓL : Hoeszty - kucko-blog.gp

Hoeszty - kucko-blog.gp

Hoeszty régi álma mára beteljesülni látszik, ugyanis a G-Portálon megtalálta azt, amit keresett, ráadásul az idők során nagyon sokat ismeretre tett szert.

"Sokat jelentett nekem az első sikerélmény, mikor sikerült megvalósítanom azt, amit szerettem volna, és másoknak is tetszett. " /Hoeszty/


 Hogy ismerted meg a G-Portált, és mikor készítetted az első oldaladat?
HoesztyMindig is szerettem volna egy szép, rendezett honlapot létrehozni, hiszen vonzott ez a téma. Először egy másik hasonló rendszert találtam meg, de nem sikerült mindent megvalósítanom, amit szerettem volna. Így elkezdtem keresgélni a neten, beírtam a keresőbe, hogy „honlap készítése” és az elsők között volt a G-Portál. Megtetszettek az ezzel készített oldalak, és ezért regisztráltam én is. 

 Körülbelül mennyi időbe telt elsajátítanod a portálszerkesztés legalapvetőbb lépéseit?
HoesztyMivel többször is nekiláttam a dolognak, - mert először semmi nem sikerült, - nem tudom, hogy a sok próbálkozás után mennyi idő telt el. De mikor elhatároztam, hogy márpedig megcsinálom, és létrehoztam a személyes témájú oldalam, már nagyon könnyen mentek a dolgok. Egy-két napon belül sikerült megcsinálnom az alapokat. 

 Miért választottad a G-Portált más honlapszerkesztő rendszerekkel / programokkal szemben?
HoesztySokkal több dolgot lehet vele megvalósítani a többi hasonló rendszerrel szemben. Sokat jelentett nekem az első sikerélmény, mikor sikerült megvalósítanom azt, amit szerettem volna, és másoknak is tetszett. 

 Milyen új ismeretekre tettél szert a G-Portál révén?
HoesztySokkal otthonosabban mozgok az interneten, mint régen. Mondhatni  a kisujjamból kirázom már a legalapvetőbb ismereteket és néhány bonyolultabb dolgot is. 

 Kik azok a G-Portálon, akiktől sokat tanultál? Ez itt ugyebár a reklám helye. :D
HoesztyEgy levelezőtársam mondta, hogy ő is itt szerkeszt honlapot, mikor én is elkezdtem ezt az egészet. Még kisebb gyerek voltam, így sok dolog volt, amit nem értettem, hogyan kell megcsinálni. Ő viszont nagyon kedves volt, és még képeket is csinált, amik segítségével könnyen megoldottam a problémáimat. Az ő oldala már sajnos nincs meg, így feleslegesen írnám le a címét. 

 Melyek azok a fejlesztések/újítások, amik megkönnyítenék a szerkesztést a G-Portálon, vagy amikre személy szerint vágysz?
Hoeszty
A sima modulkezelőben azt hiszem, könnyebben el lehetne igazodni, hogyha valahogy elkülönülnének a sorok. Tudom, erre ott van az új, de én gyakrabban használom a régit. Szerintem az az „egyszerű” újítás is sokat segítene, hogyha két szín váltakozna a sorok közt. Vagy valami hasonló. 

 Mit szeretsz a G-Portálban?
HoesztyMindent szeretek benne, csak azt a ronda zöld színt nem, de ez egyéntől függ ugyebár.. :D 

 Mivel nem vagy elégedett a G-Portálon?
HoesztyNincs vele különösebb problémám. :D 

 Melyik a kedvenc G-Portálos oldalad?
HoesztySok oldal van, amit rendszeresen olvasok, és ezek legtöbbször a személyes bemutatkozó témába sorolhatók. Ezek által olyan embereket ismerhetek meg, akiknek különböző életük van, de egy dolog mindenkit összeköt, és ez a G-Portál. Sokat lehet tanulni egyesek hibájából, illetve életéből. Az, hogy ők egy-egy esetben hogyan cselekednek, nagy segítséget jelenthet abban, hogy ha esetleg te kerülnél olyan esetbe, mihez kezdj a helyzettel. 

 Mik a terveid a jövőben? Szeretnél esetleg mélyebb webes ismeretekre szert tenni vagy webes területen dolgozni?
HoesztySzeretném olyanná „varázsolni” az oldalam, amit sokan látogatnak, és sokaknak tetszik. Ez nagyon sokat jelentene nekem. Részben azért is kezdtem el blogos oldalt szerkeszteni, hogy más embereket ismerhessek meg, illetve mások vélekedhessenek az életemről. 

Még nincs hozzászólás.
 

 
KEDVENC KÉP

Küldj be Te is képet! >>>

 
TÁRSALGÓ
 
HÍRFOLYAM
Friss hozzászólások
 
SZAVAZÁS
Te varázsoltál tavaszi kinézetet a portálodra?

Igen
Nem
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
HÍRLEVÉL
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
TÁMOGATÓK

AndreaSerlegBolt
UIP Duna Nemzetközi FIlm Kft
Horgolt Csoda
Moments