Csatlakozz te is!

A közösséghez

 
 
INTERJÚK A G-PORTÁLRÓL
INTERJÚK A G-PORTÁLRÓL : Hanna (Dóra) - banyatanya001.gp

Hanna (Dóra) - banyatanya001.gp

Hanna 4 éve ismerkedett meg a G-Portállal, azóta leragadt nálunk annak ellenére, hogy több honlapszerkesztő lehetőséget is kipróbált. Szeret minket na. :)

"A G-Portál volt a legelső honlapszerkesztő oldal, amit megismertem és kipróbáltam. Később kipróbáltam még pár félét, de nekem a G-Portál a nyerő." /Hanna/


 Hogy ismerted meg a G-Portált, és mikor készítetted az első oldaladat?
Hanna: Először úgy 11-12 évesen láttam G-Portálos oldalt. Sokáig csak gondolkodtam rajta, hogy jó lenne egy oldalt szerkeszteni, de mindig lebeszéltem magam róla, hiszen akkor azt gondoltam, ehhez igazán nagy tudás kell. Aztán 2006-ban mégis belevágtam, és elkészítettem első oldalam. Azóta már volt több is, volt hogy egyszerre 3.

 Körülbelül mennyi időbe telt elsajátítanod a portálszerkesztés legalapvetőbb lépéseit?
Hanna: Talán az első évben már megvoltak a legalapvetőbb dolgok, de mivel nem volt az ismeretségi körömben senkinek ilyen oldala, mindenre magamnak kelett rájönnöm. Persze ekkor még egy nagyon alap oldalt szerkesztettem, ahová csak néha tévedt fel egy-két ember.

 Miért választottad a G-Portált más honlapszerkesztő rendszerekkel / programokkal szemben?
Hanna: A G-Portál volt a legelső honlapszerkesztő oldal, amit megismertem és kipróbáltam. Később kipróbáltam még pár félét, de nekem a G-Portál a nyerő.

 Milyen új ismeretekre tettél szert a G-Portál révén?
Hanna: Mióta beköttették a netünket, azóta vagyok a G-Portálon. Ebből kfolyólag mindent innen tanultam. 3 év alatt nagyon sokat tanultam az internet kezeléséről, a lehetőségekről és ezzel együtt a számítógépről is.

 Kik azok a G-Portálon, akiktől sokat tanultál? Ez itt ugyebár a reklám helye. :D
Hanna: Az alapok után még rengeteget kellett tanulnom, mint mindenki másnak. Lassan feltérképeztem magamban a G-Portált. Így keveredtem a Linda Design nevű portálépítős oldalra, amit azóta is rendszeresen látogatok, ha valamit nem értek, vagy valami újat szeretnék csinálni.

 Melyek azok a fejlesztések/újítások, amik megkönnyítenék a szerkesztést a G-Portálon, vagy amikre személy szerint vágysz?
Hanna: Sokáig a régi szövegszerkesztőt nem jelenítette meg a Mozilla. Így csak nagyon nehezen tudtam szerkeszteni, vagy szinte sehogy. Nagyon örültem, mikor új szerkesztőt cseréltetek, és végre élvezhettem a portálépítés teljes örömét :D Természetesen még most is vannak kisebb-nagyobb problémák a szerkesztővel. A legnagyobb kívánságom ezek kiküszöbölése lenne :P

 Mit szeretsz a G-Portálban?
Hanna: Mindent. Nah jó, vannak kifejezetten jó dolgok is. Például az, hogy nagyon egyszerű minden, és szinte korlátlan lehetőségek állnak előttem. A portálok révén rengeteg új ismeretséget is szereztem.

 Mivel nem vagy elégedett a G-Portálon?
Hanna: Kisebb hibák mindenhol vannak, ahogy itt is. Az újításokat nagyon nehéz megszokni, dehát mégsem ragadhatunk le :P

 Melyik a kedvenc G-Portálos oldalad?
Hanna: Régebben nagyon sok  olyan oldal volt, amit nagyon szerettem, és felnéztem az oldalak szerkesztőire. Olyan oldalt szerettem volna, mint az övék. Mostanra úgy érzem, sikerült ezt elérnem, de még mindíg szívesen látogatok vissza ezekre az oldalakra. Kedvencem nincs, nagyon sok jó oldal van, ahol a szerkesztők is mindent megtesznek a látogatóikért.

 Mik a terveid a jövőben? Szeretnél esetleg mélyebb webes ismeretekre szert tenni vagy webes területen dolgozni?
Hanna: Továbbra is szeretném folytatni a G-Portálos portálépítést, most már semmi nem választhat el tőle XD A középiskola elvégzése után szeretnék ilyen szakmában elhelyezkedni. Remélem sokra viszem majd, és egyszer talán még személyesen is találkozunk, de ez még csak a jövő zenéje :D

Még nincs hozzászólás.
 

 
KEDVENC KÉP

Küldj be Te is képet! >>>

 
TÁRSALGÓ
 
HÍRFOLYAM
Friss hozzászólások
 
SZAVAZÁS
Te varázsoltál tavaszi kinézetet a portálodra?

Igen
Nem
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
HÍRLEVÉL
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
TÁMOGATÓK

AndreaSerlegBolt
UIP Duna Nemzetközi FIlm Kft
Horgolt Csoda
Moments